2014. július 9., szerda

5.fejezet:)

Felvettem a kikészített pizsimet megkerestem a telefonomat és lefeküdtem.Mivel még nem nagyon voltam álmos ezért még felléptem facere.Épp a híreket nézegettem amikor megakadt a szemem Justin egyik képén  amihez  ezt írta: "Tudom,hogy elrontottam de vissza foglak szerezni!<3."
Ezt még dél körül irta ki.Elgondolkoztam,hogy vajon kire is érthette gondoltam magamra is de ezt egyből el is felejtettem több okból is az egyik,hogy naponta több lánnyal van úgy együtt és hetente cseréli le őket a másik ok pedig elég döcögős a mi kapcsolatunk pl most gyűlöljük egymást pár nap múlva meg nem történik semmi csak flegmáskodunk egymással ez lehet,hogy még a ,múltunk miatt van de nem tudom ja és miért pont én?!.Később elfáradtam leraktam a telefonom megfordultam és elaludtam.
Reggel amikor felébredtem már 9 óra volt.Gyorsan kipattantam az ágyból bementem a fürdőbe meg mosakodtam a hajamat copfba fogtam most sminkelni nem volt kedvem ezért azt kihagytam.fel öltöztem megfogtam a telefonom és kimentem a szobámból.Amikor leértem a nappaliba már egy páran ültek és Tv-ztek köszöntem nekik de egyedül Ben volt az aki köszönt.
~Jó reggelt álomszuszék~Mondta mosolyogva és megölelt
~Neked is ~ Mondtam én is mosolyogva de le is jött az a nagy mosoly amikor megláttam Justint a fotelbe rám nézett végig mért és újra a teloját nézte.Oda lépkedtem az egyik üres fotelhez és leültem rá én is előkaptam a telefonom és felléptem instagrammra.Egyszer csak valaki kikapta a kezemből a telefonom felnéztem és megláttam Biebert.
~Add vissza~Mondtam neki de ő csak megrázta a fejét és elfutott vele
én utána szaladtam erre megállt és felemelte a magasba  én pedig csak ugráltam mivel nem értem őt el mert sokkal magasabb nálam.~Add oda utoljára mondom~
~Előszőr kérj bocsánatot a tegnapi húzásodért.~
~Biztos,hogy nem~Erre ő megint futni kezdett ~Justin Drew Bieber add vissza a telefonom~A középső nevén hívtam mert tudtam,hogy nem szereti.
~Madi mondd ki,hogy Bocsánat Justin és te vagy a legjobb pasi és egyben a legtöké..~folytatta volna de félbe szakítottam.
~Figyelj,csoda,hogy ettől a nagy egódtól beférünk ebbe a lakásba.~Mondtam gúnyos mosollyal erre megállt megfordult én meg neki rohantam a mellkasának.
~Cica szerintem jobban jársz ha kimondod~
~Neked kéne bocsánatot kérned azért mert beszólogattál~Erre közelebb lépett
~Madi ne indokokat keress hanem mondd ki,hogy bocsánat~
~Nem fogok bocsánatot kérni azért amit megérdemeltél.~
~Jól van akkor te akartad~Erre felkapott az ölébe és elkezdett velem futni fel a lépcsőn.
~JUSTIIIIIIIIIIN TEGYÉL LE! ~ Mondtam neki visítva erre felfutott a lépcsőn.
~Mondd ki drágám és akkor leteszlek és vissza kapod a telodat is.~Éreztem a hangján,hogy nagyon jól szórakozik ezen.
~Te provokáltál nem fogom ki mondani tegyél le te idióta~Erre megállt a szobája előtt~Oda te engem biztos,hogy nem viszel be.~De mintha a falnak beszéltem volna levágott az ágyra fel akartam állni erre vissza nyomott és rá ült a derekamra és elkezdett csikizni én meg erre visitozni.
~Mit mondtál az előbb jól hallottam?ja és még mindig nem hallottam a varázs szót..~Mondta mi közbe csikizett.
~Jó kimondom csak engedj el!~Mondtam erre már nem csikizett csak rajtam ült
~Na hadd halljam~Erre elkezdte a fülét húzogatni.Komolyan mondom ez a gyerek dilis de nem szerethetek bele megint pedig most megint vágyom a csókjára és most úgy megint vissza jöttek a régi emlékek.Valószínűleg el bambulhattam mivel elkezdett legyezni a szemem előtt a kezét megráztam a fejem,hogy kiverjem a gondolatokat a fejemből.
~De én nem akarom ki mondani mivel nem én kezdtem ~tettem karba a kezem.Erre megint nyúlt,hogy megcsikiz csak egy gondja volt,hogy gyorsabb voltam ezért lefogtam a kezét.
~Cicám most vagy ki mondod vagy rosszabb dolog fog történni. ~ Mondta egy perverz mosollyal.
~Nem vagyok a cicád.~
~De voltál~Kacsintott erre csak megforgattam a szemem
~Először kérj te bocsánatot utána én~Mondtam és kinyújtottam rá a nyelvem.
~Mondjuk ki egyszerre.~
~Oké háromra~
~1,2,3~
~Bocsánat~Mondtam ő pedig csendbe maradt és elkezdett röhögni.~Te szemét láda~nyögtem ki erre nagy szemekkel nézett én pedig lelöktem magamról.~Add oda most már a telefonom~Oda nyújtotta erre kikaptam a kezéből és kimentem...

1 megjegyzés: